Néhány novellám 2003 -

Odi et amo

S. könnyeit nyelve meredt a monitorra. A O. feketén lüktető szavai sikítva doboltak ritmust az agyában: "Megmondtam, hogy nem akarok beszélni veled. Nem hiányzik."

Keze erőtlenül emelkedett a billentyűk felé, de félúton lehanyatlott. Könnyei szinte leégették a bőrét. Kicsordulni érezte a vérét, a melegség végigfolyt a füle mellett. Nem bánta, semmit sem bánt. Még néhány pillanatig a sokktól bénultan, könnyesen, véresen lebegett a semmiben, majd aprókat nyögve,minden erejét össeszedve mégis írni kezdett:

"O. én azt hittem nem gyűlölsz annyira, hogy még egy pár szavas beszélgetés a semmiről is zavar. Ez... ez azt jelenti, hogy abszolút nem szeretsz már?"

A vér már a szeméből is csöpögött, égette, marta, elvakította. Választ várt...mégsem akarta látni.

"S. megőrjítesz! Utálom a kérdéseidet"

S. megtörölte arcát, szemei jegesekké váltak mintha démon szállta volna meg és vértől csöpögő ujjakkal visszaírt:

"Renden van O. Tudom, hogy sok butaságot követtem el, de neked is volt sok hibád. Bűnösnek érzem magam, mert még mindig ennyire szeretlek, mert még mindig érzem, hogy van jövőnk. Azt akartad, hogy változzak. Ezen dolgozom, nem akartalak zavarni. De mélyen bíztam benne, hogy talán titkon te is hiányolod a társaságomat és akarsz engem. Még mindig különlegesnek érzem a szerelmünket. Sajnálom. Mindent annyira sajnálok. Megint hibáztam, nem akartalak zavarni. Szeretlek. Vigyázz magadra."

Enter.

Ezredévnyi idő után sem érkezett válasz O.-tól. S. lassan megnyalta vértől vöröslő ajkát, s kilépett a programból.

(O. vicsorgott a képernyőre, miközben kezével dühösen felmutatott az égre. Már megint kezdi... gyorsan kilépett a programból, minek is idegesítse magát. Ismerte S.-t, ezért gyorsan lehalkította a telefonját. Biztos mindjárt felhív, biztos mindjárt, na most... hé, miért nem hív?)

----

S. vakon tapogatózott a szobájában. Sötét volt. Éjszaka. Csendes, nyugodt, átkozott éjjel. Asztal, rendben van. Komód, ez is a helyén van. Csak kíváncsiságból lecsapott a szekrénypolcra... itt a képünk. Minden a helyén. Nem lehet - mormolta - valami hiányzik. Érzem, hogy hiányzik valami. Végigtapogatta az ismerős tárgyakat. Agyát egyre növekvő rémületbe fogta a felismerés, hogy minden megvan. Izzadtságcsepp gördült végig a hátán. Mit veszített el?

Zavarodottan állt meg a szoba közepén, még a szemét sem nyitotta ki. Mellkasát mintha egy iszonytatóan erős kéz nyomta volna össze. Zihálva próbált lélegzethez jutni. Valamit elvesztett, nagyon hiányzik... nagyon kell...

Fel sem eszmélt az ajtó nyikorgására. Parányi fénycsík kúszott be a sötétbe.

- S. mit csinálsz?

Cs. állt ott, akit álmából zavart fel a motoszkálás.Aggódó, barát-arcát S.-re fordította, aki lassan, még mindig sebesen szuszogva kinyitotta a szemét.

- Valami hiányzik - közölte egyszerűen.

- Miért nem alszol? - suttogta Cs.

- Valami hiányzik - ismételte meg S. csodálkozva.

Hisz olyan egyértelmű volt a válasza elsőre is, hogy lehet, hogy Cs. nem értette meg?

Cs. beosont a szobába és tétován rátette a kezét S. karjára.

- Gyere, feküdj le kérlek.

S. felhorkant, majd beletörődően ismét lehunyta a szemét. Mellkasa sebesen hullámozni kezdett.

- Rosszul vagy? - kérdezte Cs. rémülten.

S. csak a fejét rázta. Nem, nincs ő rosszul, de valami hiányzik, értsék már meg végre.

- S... kicsim... feküdj vissza...minden rendbe fog jönni - Cs. hangja elvéknyult, miközben szelíden húzni kezdte barátnőjét az ágy felé.

S. engedelmesen követte. A paplan bársonyos melegséggel temette maga alá. Ismerős illat lopódzott az orrába, ahogy belefúrta fejét a párnájába. Erős illat, dohány és férfi parfüm. Ez valahogy megnyugtatta... mintha álompor lett volna az-az illat. A boldogságot juttatta eszébe.

Cs. lehajolt hozzá.

- Kérsz egy teát?

- Nem, köszönöm. Itt, most, jó - morogta S. könnyezve, belefeledkezve abba a csodás illatba.

Cs. még sokáig állt ott szótlanul, szorongva őrizve S.-t. Még akkor is, mikor S. már rég aludt.. nedves, piros arca néha boldogan meg-megvonaglott. Úgy tűnt álmában megtalálta, amit keresett.

(O. még mindig a gépe előtt ült. Az idő már hajnal felé járt. S. mindig kacagott azon, hogy milyen álomszuszék az ő szerelme... s most? Most virraszt. Megint dühös lett. Ez is S. miatt van. Miért mondta azokat a szörnyűségeket róla? A Az nem hagyja nyugodni. Miért kell egyáltalán még mindig rá gondolnia? Ne nézd a telefonodat!

Sértett büszkesége gonoszul sutyorgott a fülébe... megalázott téged, bolond az a lány. Láthattad. Őrült. Hazug. Provokál. Jól tetted, hogy elküldted. Nehogy most bánd meg!

Mégis rosszul érezte magát. Ránézett az ágyára, de egy másik, mérföldekkel távolabbit látott maga előtt. Egy rozoga darabot, aminek mindig kiesik a lába. S benne egy alak fekszik, mocorog, rugdossa a takarót. O. ott ül mellette, közel hozzá. Az alak egyszerre csak kinyújtja fehér, puha kezét és az övé után tapogatózik. O. lenéz rá... álmos arc néz vissza rá, de mosolyog az-az arc. O. gyöngéden megfogja a felé nyújtott kezet...

Hagyd abba! Megalázott!)

----

S. karikás, vérben úszó szemeit, hamuszürke arcát nézte a tükörben. Máskor fénylő, dús haja tartás nélkül tapadt a fejére. Nem akarta ezt a szörnyeteget látni. Őrültnek, piszkosnak érezte magát. Semminek.

Lenézett a lába mellé dobott táskájára. Sok hosszú, aggódó levél rejtőzött benne. Hajnalban kelt és azóta csak írt, egyfolytában. O.-nak írt. Szerelemről, hűségről, kitartásról. Aggódva ismételgette mondatait. Mit csinálsz szerelmem?

Rohanni akart O. karjaiba. Végtelenségig gyötört agyában ez az egy kép vert csak gyökeret. Odarohanni hozzá, és az ő kitárt karjaiba vetni magát. Ott zokogni a mellén. Érezni az illatát.

S. belemarkolt a hajába és fájdalmasan eltorzult az arca. Talán a fizikai fájdalom... igen az majd kiírtja belőle ezt a hiányt, ezt az őrületet... ezt a szerelmet. Hajszálak maradtak a markában kímélet nélküli mozdulatai miatt, de nem érdekelte. Csak történjen már valami!

Néma tombolásának Cs. vetett végett, aki már egy ideje titokban figyelte barátnőjét, s most rémületét leküzdve megköszörülte a torkát. S. odanézett.

- Hogy vagy? - kérdezte Cs. nyugodtnak szánt hangon.

S. elengedte a haját és fáradtan megrántotta a vállát.

- Jössz suliba? - ütötte tovább a vasat Cs.

S. lehajtotta a fejét, s pár pillanatra mozdulatlanná dermedt.

- Majd utánadmegyek, indulj csak nyugodtan. Még lezuhanyozok - felelte de nem nézett fel.

- Tuti? - kérdezte Cs.

- Igen - erősítette meg S. kissé türelmetlen hangon.

Cs. felsóhajtott.

(O. a munkahelyén ücsörgött. Rohadt egy nap. Megint veszekedett a főnökével. Megint veszekedett az anyjával. Megint... nem S.-el nem. Vele már 3 napja nem beszélt, bár látta a programba bejelentkezve. Állandóan ott volt. Csak a jelek... nincs a gépnél, elfoglalt... hazug egy nőszemély. Biztos máris pasizik. Most már azért sem érdekli, nem kell már izgatnia magát emiatt.

De miért hallgatja a a buta mindig az "Ő" számait? Ezt is látta a programban. S. sosem hallgatott zenét az ő nyelvén... most miért? Biztos, hogy idegesítse. O. ökölbe szorította a kezét. Biztos máris talált mást! S.-t elképzelni egy másik férfi karjában? Ezt a gondolatot nem lehet kibírni... Ordított valaki a háta mögött.

- Megyek! - kiáltotta O. s mikor felállt csak akkor döbbent rá, hogy nem a saját anyanyelvén szólt.

S-nek szólt, az ő közös nyelvükön.)

---

S. a városban kóborolt. Nem ment el az iskolába, helyette céltalanul járta az utcákat. Mintha minden ember kitért volna az útjából. Mintha egy űzött vad rohant volna az ő képében. Hosszú kabátja lobogott a szélben. Úgy érezte őt is felkapja és elsodorja. Hadd vigye messzire. Bárhol csak ne itt!

Nem tudta, hogy mióta járkál már. Egy perce, egy órája, egy napja? Mindegy volt. Nem volt már kihez hazasietnie. Ahogy S. visszagondolt arra az egy hétig tartó veszekedésre, O. hideg, gúnyos szavaira, az üvöltésére, megborzongott. Újra és újra kínozta, vádolta magát. O. te vagy a másik felem. A lelkemé és a testemé egyaránt. Nem szeretsz már, van más? Ugye már mással ismerkedsz? Tudod, hogy abba belepusztulok.

Lelépett a járdáról. Nem vette észre a közeledő autót.

(O. összerándult. Levette a kezét a fülsiketítő zajjal dolgozó gépről. Valami össeszorította a szívét. Mi történhetett? Jó megérzései voltak. Baj van. Rápillantott a telefonjára. Sötéten ásított a kijelző. Most már egy másik hang kacagott a fülébe: Térj már észhez O! Makacs vagy! Hallgassatok már el, valami baj van akarta ordítani O. de nem jött ki hang a torkán.)

S. zsebében rezegni kezdett a telefon. Ösztönösen hátralépett egyet és kivette a készüléket. Ebben a pillanatban egy autó csikorogva fékezett pont az orra előtt. S. elszédült.

- Hülye maga? Miért nem néz körül? Majdnem elütöttem! - ordította a sofőr letekerve az anyósülés melletti ablakot.

S. remegni kezdett.

- Mit áll ott? Be van golyózva?

S. hátrálni, majd megfordult és szaladni kezdett. A férfi hangja úszott utána a szélben... Őrült maga? Be van golyózva?

S. csak rohant kikerülve minden embert, a telefonját szorongatva. Sírni nem tudott.

Sok-sok utcával arrébb lerogyott egy padra. Remegő kezeibe támasztotta fejét. Mi történik vele? Izzadó tenyeréből kicsúszott a telefon. S. gépiesen felvette a földről és megnézte. Cs. hívta. Most akkor Cs. megmentette az életét? Nagyon úgy tűnik. S. mégsem tudott boldog lenni. Egyre azon járt az esze, hogy ha Cs. nem most hívja fel, akkor most már nem szenvedne. Már nem érezné ezt a fájdalmat. Már nem gondolna Rá...

Az életnek örülni kell! Általános igazság. S. felhorkant és elkeseredetten lehajtotta a fejét. Nem, nem, nem, nem.... mániákusan ismételgette a tagadást... nem, nem, nem... a telefon ismét rezegni kezdett... nem, nem, nem.... hagyjanak már békén! Felemelte, hogy kapcsolja.

A kijelzőn O. száma villogott...

(O. káromkodott. Vedd már fel! Mondd, hogy nincs bajod. Nem leszek hideg veled. Szeretlek én is téged te őrült. Csak vedd már fel! Kérlek!)

--Cuiusvis hominis est errare, nullius nisi insipientis in errare perseverare.--

• Bármely ember tévedhet; egyedül az ostoba tart ki tévedése mellett. (Cicero)

--„Odi et amo, quare id faciam, fortasse requiris; nescio, sed fierí, sentio et excrucior” --(Catullus epigrammája ).

--Omnia vincit amor.--

• A szerelem mindent legyőz.
• Vergilius: Georgica.