Langyosmeleg kora őszi nap volt. A fák levelei már lassan sárgulni kezdtek, és lustán hajóztak a föld felé a lágyan fújdogáló szélben. Valahogy az egész természet mozdulatlanságra volt kárhoztatva és ez már előrevetítette a tél érkezését és a természet időleges halálának tényét. A ravatalozóban is némaság honolt. A terem közepén a maga fenyegető valójában egy szépen megmunkált koporsó állt, mint a múltnak egy örömteli és néha fájó emléke. A koporsót emberek állták körül és csendesen nézték az előttük fekvő halottat. Valószínűleg mindnek az járt a fejében, hogy egy ennyire nagyszerű ember, hogy mehet el ilyen korán és hirtelen.
Lantos Árpád tényleg kivételes férfi volt. Ha van tökéletes ember a világon akkor Árpi nagyon közel állt hozzá. Egész életében küzdött a feljebb jutásért és állhatatos munkájának meg is lett a gyümölcse. El tudta érni azt, ami igazán kevés embernek sikerült, 50 éves korára létrehozott egy hatalmas céget, ami igazán szépen jövedelmezett. Így aztán 55 éves korában visszavonult és két gyermekére, Erikára és Lacira hagyta a vállalat igazgatását.
Árpi mindig is imádta a családját. Mindent értük tett és mindig azon volt, hogy a család tényleg összetartson és szeresse egymást. Feleségével, Julival 40 éve éltek boldog és békés házasságban.
És most ez a fantasztikus, kedves ember itt feküdt nyugodt és merev arccal, várva, hogy az anyaföld magába fogadja. A gyászruhás emberek, akik a koporsóját körbevették a szeretett családja volt, kik még most sem tudták felfogni, hogy Árpi nincs többé.
A teremre halotti némaság borult, csak Juli csendes zokogása törte meg a csendet és a néha-néha felhangzó orrfújás vagy sóhajtás.
- Nagyi nem akarsz inkább leülni? Hozhatok egy széket! – szólalt meg hirtelen Laci, Árpi egyetlen fia és védelmezően átkarolta az idős néni vállát.
- Köszönöm Drágám de nem! Itt akarok állni és nézni Őt! Nézni, ameddig még lehet… - válaszolta Marika néni és az eddig kemény arcán legördült egy könnycsepp.
Ez a könnycsepp volt az egyetlen látható bizonyítéka az idős asszony szenvedésének. Mindenkiben mély tiszteletet ébresztett, ahogy a 80 éves nő tartotta magát. Arcán semmiféle érzelmet nem lehetett felfedezni kivéve
Talán azon, hogy görcsösen összeszorította az ajkát.
- Most aztán hogyan tovább? – kockáztatta meg a kérdést Nikolett, Laci felesége és választ várva felemelte eddig lehajtott fejét és végignézett a körülötte állókon.
- Mit akarsz ezzel mondani? Azt fogjuk tenni, amit apu leírt a végrendeletében. Laci és én fogjuk vezetni a vállalatot, Anyu pedig tovább él a nagy „nagy házban”. Ezt Apu akarta és mi teljesíteni is fogjuk a kívánságát. Ez a minimum, amit megtehetünk. – hadarta Erika és rosszalló pillantást vetett sógornőjére – Csak még annyit, hogy szerintem sem, az idő sem a hely nem alkalmas arra, hogy az anyagiakról beszéljünk.
- Jól van, na! Nikim biztos nem akart rosszat! Nem kell úgy felkapni a vizet! – sietett Laci védelmébe venni feleségét. A két testvér közül ő hasonlított leginkább Árpira. A csendes és szerény külső igencsak szilárd és eltökélt belsőt takart. Most, hogy édesapja meghalt, Laci igyekezett átvenni a helyét és összetartani a családot. De ha őszinte akart lenni magához, akkor be kellett látnia, hogy ezt a törekvését nem mindig koronázta siker. Valahogy úgy látszott, hogy a családfő halálával megindult a család szétesése is. Legalábbis az apró repedések már jelentkeztek.
- Tényleg Erika! Zoli hol van? Azt hittem, hogy ő is itt lesz. – kérdezte Juli és kicsit megtörölte a szemét, ami már vörös és dagadt volt a sok sírástól.
- A kedves férjemnek jobb dolga akadt annál, mint, hogy a saját apósa ravatalozására jöjjön. Bécsbe utazott üzleti ügyben. – válaszolta Erika maga elé meredve, és remélte, hogy nem nagyon látszik rajta, hogy milyen rosszul esik neki férje érdektelensége.
- Biztos nagyon fontos volt! Nem úgy ismerem én a Zolit, mint aki olyan, hogy nem érdekli egy családtag temetése. – kapcsolódott bele a beszélgetésbe Marika néni.
- Jaj, Nagyi, ha te úgy ismernéd őt, mint én! – morogta Erika inkább magának, mint nagyanyjának.
Erika reménykedett abban, hogy ezzel le is zárhatják ezt a témát. Egyetlen porcikája sem kívánta, hogy ilyen helyzetben beszélnie. De úgy látszott, hogy Marika néni többet szeretne tudni kedvenc másod sógora távolmaradásáról.
- Tényleg drágám ez a Te hibád! Miért nem vetted rá, hogy maradjon! Egy jó feleség ennyit csak ki tud csikarni a férjéből! – kezdte az idős nő.
Erika összeszorította a száját és lehajtotta a fejét. Minden erejével küzdött az ellen, hogy visszaszóljon a nagymamájának. De a vágy erősebb volt nála.
- Tévedsz Nagyi, ez nem az én hibám! Ha Zoli menni akar valahova, akkor nincs az-az Isten, aki visszatartja - Erika nem merte felemelni a tekintetét, inkább a cipője orrát bámulta.
- Azt hiszed, hogy jobban ismered a férfiakat, mint én? Hidd el nekem, hogyha egy nő igazán szereti a férjét, akkor tud hatni rá! – szólt Marika néni és szigorú pillantást vetett unokájára.
- Nagyi, muszáj most erről vitatkozni? – kérdezte a lány és végre felemelte a fejét. Szemében egy könnycsepp csillogott. – Majd otthon megbeszéljük ezt az ügyet.
Erika fáradt és végtelenül szomorú volt. Mióta Árpi meghalt nem hunyta le a szemét. Mindig is nagyon kötődött az édesapjához. Mindmáig úgy gondolta, hogy az ő apukája örökké fog élni. Miskor megtudta, hogy Árpád meghalt, teljesen összeomlott. Az utcára csak úgy volt képes kilépni, ha előtte benyugtatózta magát. Állapotára férje is rátett egy lapáttal. Kapcsolatuk az utóbbi időben nagyon megromlott. Állandóan veszekedtek és Erika már nem tudta, hogy mit kezdjen a házasságával.
- Te nekem ne mond meg, hogy mit csináljak! A nagyanyád vagyok, ne felejtsd el! – mondta Marika néni, majd elhallgatott és a koporsóra meredt.
- Bocsánat – motyogta Erika és ő is, lehajtotta a fejét. Egy ideig újra csend honolt a teremben. Senki sem mozdult, mindenki némán meredt a halottra mintha azt várnák, hogy Árpi egyszer csak felül és minden olyan lesz, mint azelőtt. Kint hirtelen feltámadt a szél, ami szinte levél esőt eredményezett.
- Erika! Arra gondoltam, hogy Zolit be kéne vennünk tulajdonostársnak! Mégiscsak a férjed! – szólalt meg hirtelen Marika néni.
Erikának elakadt a lélegzete. Hogy képes ilyen helyzetben az üzletről beszélni? Hiszen újra itt fekszik előttünk holttan! Mi történik itt? – gondolta és elhatározta, hogy kimondja, amit gondol.
- Szerintem ez egyáltalán nem jó ötlet! Ez egy családi vállalkozás! A Lantosok cége! Mindig is az volt és az is marad. Különben is Niki sem társtulajdonos! – mondta és rávette magát, hogy a nagyanyja szemébe nézzen.
- Te mersz nekem családi vállalkozásról beszélni? Én vagyok itt az egyetlen, aki igazi Lantos! És jelenleg én vagyok a család legidősebb tagja! Jobb lesz, ha ehhez tartod magad! És még valami. Azért mert neked szemernyi érzéked sincs az üzlethez nem kéne a férjedet is akadályozni az előrejutásban! – mondta az öreg nő, akinek szemei villámokat szórtak. Kihívóan meredt Erikára és várta a reakcióját.
- Nagyi, hogy mondhatsz ilyet? Mi történt veled? Eddig meg sem említetted, hogy Zolit is be kéne venni az üzletbe! Miért lett ez ilyen sürgős? Az pedig nem igaz, amit rólam mondtál! Amióta Apu nyugdíjba ment, én több, milliárdos üzletet hoztam a cégnek! – hadarta Erika és érezte, hogy a lábai gyengülni kezdenek. Nagyanyja előbbi beszédében az bántotta leginkább, amit róla állított.
- Hogy mersz így beszélni velem? Jó lenne, ha egy kis tiszteletet mutatnál!
- Marika, Erika kérlek, hagyjátok abba! Ezek a dolgok később is ráérnek! Legyetek tekintettel Árpi emlékére! – szólt Juli és ismét elsírta magát.
- Anyunak igaza van! Ne itt és ne most! – jelentette ki Laci is és átölelt húgát. – Ne is törődj vele! Hagyd rá majd megnyugszik. – súgta a fülébe és még egy mosolyt is kipréselt magából.
- Ti meg miért sugdolóztok? Ha valamit akartok, akkor mondjátok meg a szemembe – mondta Marika néni egy kicsit talán hangosabban, mint amit egy ravatalozóban meg lehet engedni.
- Semmit sem sugdolóztunk! Vagyis semmi fontosat! Nyugodj meg Nagyi! – suttogta Erika, akinek már a torkát folyogatták a könnyek.
- Na ne mondd! Öreg vagyok nem szenilis. De kérdezek valamit. Miért nem akarod, hogy Zoli tulajdonostárs legyen? Végül is Ő lesz a társad holtomiglan-holtodiglan! – mondta az öreg hölgy és várakozóan nézett Erikára. A lány úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Most meg kell mondania, amit már régóta tervezett.
- Az nem olyan biztos! El akarok tőle válni! Nem bírom tovább! – jelentette ki, és úgy érezte, mintha egy mázsás súly gördült volna le a lelkéről.
Erre a bejelentésre a társaság minden tagja felkapta a fejét.
- Mit mondtál? El akarsz válni? Ezt nem mondod komolyan! – suttogta elhaló hangon Marika néni és megingott. Laci rögtön odaugrott és belékarolt, majd döbbenten meredt a húgára.
- De komolyan mondom! Sajnálom, hogy ilyen körülmények között kell megtudnotok, de nem bírtam tovább magamban tartani.
- Kislányom… Miért nem szóltál? Miért nem mondtad eddig? – kérdezte Juli, akinek a torkán akadtak a könnyek.
- Ez most nem fontos Anyu! Az a fontos, hogy már elmondtam és ez így lesz!
- Dehogy lesz így! Ezt nem teheted meg! Istenem, micsoda szégyen lenne! Egy Lantos nem válhat el! Neked elment az eszed! – mondta Marika néni ellentmondást nem tűrő hangon.
- Nagyi, ne légy régimódi! Csak azért mert te úgy gondolod, hogy a család becsületén folt esne, ha elválnék, nem fogok tovább szenvedni! – felelte Erika és eltökélte, hogy meg fogja védeni a döntését.
- Mit merészelsz? Vedd tudomásul, hogyha elmersz válni, akkor többé nem vagy az unokám! Nem leszel többé Lantos! – kiáltotta az öreg nő és rátámaszkodott Lacira, aki döbbenten és szótlanul állt csakúgy, mint felesége Niki.
- Ezt nem gondolhatod komolyan! Én mindig az unokád maradok, akár Zoli a férjem, akár nem! Ezt nem másíthatod meg! – zokogta Erika, és úgy érezte, hogy minden könnycsepp kegyetlenül égeti az arcát és a lelkét.
- Azt te csak gondolod! Ha ezt meg mered tenni, meg fogom támadni a végrendeletet és hivatalosan is, kizárlak az örökségből!
- Nagyi, hogy lehetsz ilyen? Kegyetlen és igazságtalan vagy!
Hirtelen egy ütés csattant Marika néni felpofozta, ütötte Erikát. A lány arcára tapasztotta a kezét, és úgy érezte, hogy mindjárt elájul. Egy szót sem szólt csak csendesen zokogott.
- Marika hagyd abba! Ha Erika el akar válni, hagy tegye! Az ő élete! Nem várhatjuk el tőle, hogy szenvedjen! – vette védelmébe Juli a lányát, és simogatni kezdte Erika pofontól kipirosodott arcát.
- Ez az! Védd csak a drágalátos lányod! – kiáltotta Marika néni. –De akkor is azt mondom, amit eddig! Ügyvédhez fogok fordulni, ha elhagyja Zolit! Ha ezt Árpi hallotta volna! Az imádott lánya szégyent akar hozni rá.
- NEM AZ Ő LÁNYA! – sikította Juli. Aztán hirtelen elhallgatott! Rájött, hogy kicsúszott az igazság a száján. De nem tudta már tovább nézni, ahogy bántják a gyermekét.
- Mit mondtál Anyu? – suttogta Laci.
Juli rádöbbent, hogy most már végig kell csinálnia, amit elkezdett.
- Nem Árpi az apja Erikának! Egyszer összevesztünk és én megcsaltam! Az a férfi az igazi apja! – suttogta Juli erőtlenül, és kezébe temette az arcát. Szeméből ismét előtörtek a könnyek.
Erika már semmit sem hallott! Feje és füle zsongott szeme előtt elsötétült a világ és érezte, hogy a föld eltűnik a lába alól.
Apu, Apukám – ez volt az utolsó gondolata azután ájultan rogyott össze.
Lantos Árpád pedig csak feküdt a koporsójában nyugodt és boldog arccal. Ő már nem élte meg családja széthullását! Neki már semmi sem fáj és talán a mennyországban örökre boldog lehet abban a tudatban, hogy a földön a szeretteivel minden rendben van és boldogok.
