Néhány novellám 2003 -

Csaba unott arccal járkált az üzletben. Már megint egy nap, amikor nem történik semmi. A nap vidáman sütött odakint, de a helységben semmit sem lehetett érezni a melegből; a légkondicionáló jól működött. Csaba megállt az egyik polc előtt, és a vevőket kezdte figyelni. Szeme megakadt az egyik nőn, aki épp a parfümök között válogatott. Gazdag lehetett, legalábbis erre utalt a számtalan arany ékszer, ami rajta villogott. Már nem lehet fiatal -gondolta Csaba – de azért bevállalnám. A fiú bármelyik nővel szorosabb kapcsolatot alakított volna ki, ha az gazdag. Idős anyja sokszor szörnyülködött ezen a felfogáson, de Csabát hidegen hagyta a véleménye. Úgy, ahogy mindenki másé is. Az alatt az egy év alatt, amit munkanélküliként töltött, megtanulta, hogy a pénz az egyetlen úr. A legbefolyásosabb és a legnagyobb hatalom. Bármit megtett volna, hogy kiléphessen a mostani életéből. Gyűlölte azt, hogy egész napokat gürizik biztonsági őrként, és csak annyit keres, hogy éppen meg tud belőle élni. El akart költözni lerobbant belvárosi lakásából, és utazni akart. Egyáltalán nem érdekelte, ha pénzért egy 60 felé járó fonnyadt nővel kellene elhitetnie az ágyban, hogy ő a legszebb a világon. Irigykedve nézte az előtte álló vevőt, akinek láthatóan nem okozott különösebb gondot, hogy drágábbnál drágább parfümöket pakoljon a kosarába. Csabának ekkor eszébe jutott, hogy akár meg is ismerkedhetne vele. Most már egész más tekintettel figyelte, amint a nő elindult a pénztár felé. A hölgy észrevette a fiatal őr pillantását, és amint elhaladt előtte, odaszólt neki.

- Mit bámul így? Nem loptam el semmit. Inkább végezze normálisan a munkáját ahelyett, hogy tisztességes embereket zaklat!

Csaba úgy állt ott, mint akit leforráztak. A nő hangjából áradó lenézés teljesen megdermesztette. Mikor azonban magához tért, ökölbe szorította a kezét és ….- Hülye lotyó. Dögölj meg! – sziszegte.

Mit tudhat ez a bige a munkáról? Milyen jogon kritizálja őt? - Csaba agyát vörös köd borította el, mint mindig, mikor dühös volt. Legszívesebben szétverte volna az egész üzletet. Halántékán szaporán lüktetett egy kidagadó ér, elhomályosítva látását. De aztán eszébe jutott, hogy dolgozik, és mélyeket sóhajtva igyekezett megnyugodni. - Nem ér annyit ez a lotyó, hogy kiborítsam magam, gondolta, és tovább sétált. Ismét egykedvűn nézelődött, mikor a szemébe ötlött egy fiatal fiú, aki idegesen tekingetett jobbra, balra. Kezét a kabátja alatt tartotta, és nagyon közel állt a polchoz. Csaba megállt úgy, hogy a fiú ne láthassa. Szívét felhőtlen öröm öntötte el. - Végre egy tolvaj. Ha most ezt elkapom, akkor lehet, hogy minden gondom megoldódik. Nagy jutalmat fogok kapni. Akkor végre itt hagyhatom ezt a nyomortanyát, és egy jobb meló után nézhetek. Végre lesz egy kis tartalékom.

Ezek a gondolatok jártak a fejében, miközben kezét az övén lógó gumibotra csúsztatta. Mikor a fiú elindult a kijárat felé, Csaba nyugodtan odalépett mellé.

- Elnézést uram, volna olyan szíves velem fáradni az irodába? - mondta és megfogta a könyökét.

- Miért? Én semmit se csináltam. Ez felháborító! - mentegetőzött a fiú és kirántotta a kezét Csaba szorításából.

- Ne keltsen feltűnést. Pár perc az egész. Ha tényleg nem csinált semmit, akkor nincs mitől félnie – mondta kemény hangon Csaba, de alig tudta elfojtani diadalmas vigyorát.

A fiú még méltatlankodott egy kicsit, miközben követte Csabát a hátsó helyiségbe. Az iroda berendezését mindössze egy íróasztal, és két szék alkotta. Mikor beléptek, Csaba leültette a tolvajt az egyik székbe, ő pedig felült az asztalra. Megkereste a tollát, és egy papírt vett a kezébe.

- Mi a neve? - kérdezte.

Nem mondom meg. Azonnal hívja a főnökét - felelte dühösen a fiú. Csaba sóhajtott egyet, és a plafonra emelte a tekintetét. A dühös próbálkozások csak még jobb kedvre derítették.

- Úgyis én fogok győzni - gondolta.

- Miért csinálja ezt a cirkuszt? Tegye ki az asztalra, amit ellopott. Akkor jobban fog járni, higgye el!

- Nem! Azt mondtam, hogy hívja a főnökét! Ezt nagyon meg fogja bánni! - kiabálta a fiú, és felugrott a székből. Csaba a vállára tette a kezét és visszanyomta.

- Tényleg? Azt majd meglátjuk - mondta és a telefon után nyúlt. Feltárcsázta a főnöke számát, és tájékoztatta, hogy itt ül egy tolvaj az irodában.

- Azonnal itt lesz. Na most már megmondhatja, hogy mit tett el - nézett ismét a fiúra, miután letette a telefont. Azonban az dacosan leszegte a fejét és hallgatott. Csaba elővett egy cigarettát, és komótosan rágyújtott.

- Kér egyet? - kérdezte, és a fiú felé nyújtotta a dobozt. - Csak nyugodtan. Én nem vagyok az ellensége, akármennyire csúnya dolog is a lopás.

- Nekem is van cigim - hangzott a kurta felelet. Csaba elgondolkozva fújta ki a füstöt. Gondolatai a körül jártak, hogy vajon mekkora jutalmat fog kapni. Nem látszik profinak a srác. Kár. Ha egy visszaesőt fogtam volna, biztos sokkal több pénzt kapnék. Mindegy, kezdetnek ez is jó lesz - elmélkedett. Közben észre sem vette, hogy a hamuja leesett a földre. Szitkozódva szállt le az asztalról, és a lábával besöpörte a szürke port az asztal alá. Pillantása ekkor rávillant a tolvaja kézfejére, amin furcsa tetoválás volt. Csaba tudta, hogy látta már valahol ezt a szalagmintába foglalt 18-as számot és a sast. De vajon hol? És kin? Most már alaposabban megnézte a fiú arcát. Az valahogy furcsán ismerősnek tűnt. Aztán mintha az évek homályából előbukkant volna egy név.

- Téged ismerlek. Nem Tóth Zoli öccse vagy? Totyi a Mars utcából - kérdezte óvatosan.

- De igen. Honnan tudod? Nem emlékszem rád…- felelte csodálkozva a fiú. Most már felemelte a fejét, és ránézett Csabára.

- Régen találkoztunk már. És azóta jócskán megváltoztam. Kardos Csaba vagyok.

A fiú összeráncolta a szemöldökét. Látszott rajta, hogy kutat az emlékei között.

- Talán arra a névre emlékszel, hogy Tőrös - mondta vigyorogva Csaba.

- Tőrös! Hát persze! A Csillag telepről. A kis ványadt Tőrös - kiáltott fel Totyi, majd ránézett Csaba dagadó izmaira és a szemöldökét felvonva hozzátette: Most már nem is vagy olyan nyeszlett. Tényleg megváltoztál. Biztos ezért nem ismertelek meg.

- A sokévi gyúrás megtette a magáét - mondta Csaba és ismét felült az asztalra. Jókedve egy kicsit alábbhagyott. Most, hogy rájött, hogy ismeri ezt a tolvajt, már nem is volt olyan élvezet átadni őt a főnöknek. Hogy néz az ki, hogy egy fiatalkori haverját beköpi lopásért? De a jutalom, az nagyon kéne. Végül is már régen nem látta ezt a Totyát…

- Látom, jó meló helyed van – mondta Totya

- Megjárja. A fizetés lehetne több is, de általában nyugis az élet. Már amikor nem kapok el tolvajokat - válaszolt epésen Csaba. Még mindig azon járt az esze, hogy mit tegyen.

- Figyelj haver, most, hogy ilyen szépen összetalálkoztunk, nem lehetne ettől a cirkusztól eltekinteni? - kérdezte behízelegve Totya. - Én szépen visszaadom, ami nálam van, te pedig azt mondod a főnöknek, hogy kijátszottam az éberségedet és meglógtam. Na?

- Nem is tudom. Le vagyok égve. Kéne a lóvé. Tudod a tolvajokért járó prémium…- habozott Csaba - Mi hasznom lenne belőle, ha elengednélek?

Totya éles, rikácsoló hangon felnevetett.

- Látom, a pénzéhség terén nem változtál semmit. Egy kis léért a saját anyádat is eladnád.

Csaba sosem bírta a kritikát. Fájt neki az igazság, ezért ismét kezdte hatalmába keríteni a düh. Szeme előtt szikrák pattogtak. Ez a mondat adta a végső elhatározást ahhoz, hogy ne engedje el ezt a kis mocskot.

- Te pedig még mindig az a kis tenyérbe mászó piti alak vagy, mint régen - mondta a tőle telhető legnyugodtabb hangon.

- Az lehet, de a bukszám tele van, és ez az egyetlen lényeg. Nem azért loptam, mert rá vagyok szorulva, hanem mert egy kis izgalom kellett…

- Jó napot!

Az ajtó kicsapódott, és belépett az üzlet főnöke. Csaba felpattant és kihúzta neki a széket. - Na most megkapja a magáét ez a kis féreg, gondolta boldogan. Alig ült le a főnök, Totya máris felöltötte legravaszabb mosolyát.

- Csaba, ez az úr lopott tőlünk?- kérdezte az üzletvezető, de nem tudta folytatni, mert Totya a szavába vágott.

- Beszélhetnénk négyszemközt? Kérem. Nem fogja megbánni.

A főnök ránézett Csabára és az ajtó felé mutatott. Ő csak tátogott, de nem mert ellenkezni, mert már régen megtanulta, hogy ha nem akarja magát kirúgatni, akkor jobb, ha befogja a száját. Így hát kisomfordált az ajtón. Odakint dühösen csapott egyet, majd nekidőlt a falnak. Nem akart gondolkodni. Jó ideig állt ott behunyt szemmel, mikor is kinyílt az ajtó, és Totya sétált ki rajta vigyorogva. Épp akkor rakta el a pénztárcáját.

- Minden rendben. Látod, mondtam, hogy meg fogod bánni, ha feladsz. További szép napot. Én most megyek, és megiszom egy jó sört a törzshelyemen - mondta és nevetve kisétált a hátsó ajtón. Csaba utána nézett, majd belépett az irodába.

- Nos Csaba belevágok a dolgok közepébe. Ki vagy rúgva. Az úrral elintéztük a dolgot, és kiderült, hogy tévedtél. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, így kénytelen vagyok megválni tőled. Sajnálom. Még jár neked az e havi fizetés, úgyhogy ezt az ügyet még rendezzük - mondta a főnök. Csabával megfordult a világ. Úgy érezte, hogy elájul. A vörös köd ismét feltűnt a szeme előtt.

- De hát… én… én nem…

- Sajnálom, nem tudok mást tenni. Ilyen az élet. A maximum, amit nyújtani tudok, az-az ajánlólevél…

Csaba meg sem várta a mondat végét, úgy rohant ki az ajtón. Feje lüktetett, füle zúgott. Az a szemét állat! Átkozott élet! Mocskos pénz! Ezért megfizet! Kiszaladt az utcára, és előkapta a zsebében tartott bicskáját. Az egész nap (és talán élet) alatt felgyülemlett düh, most elemi erővel robbant elő belőle.

-Hol is volt ennek a mocsoknak a törzshelye? Még én is voltam ott vele. Igen, a Bulldogs. Oda kell mennem - lihegte maga elé. Kezében vadul szorongatta a kést és belerohant a közlekedési lámpánál álló emberek forgatagába.

*

A másnapi újságban csak egy rövid hír volt a történtekről. A cikk írója szenvtelen stílusban közölte, hogy előző nap késelés történt a Bulldogs nevű szórakozóhelyen. Az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az elkövetőt még aznap éjszaka elfogták belvárosi lakásában, és beszállították a városi kórház pszihiátriájára. Az orvosok szerint a tett elkövetésekor nem volt beszámítható állapotban. Az indítékok tisztázatlanok.